Az Igazgyöngy Alapítvány az Impact Academyben

Mi is az Impact Academy?

Az Impact Academy (IA) egy féléves program, amely interaktív képzésből, közösségi eseményekből és társadalmi hatásmérésre inspiráló multimédia platform létrehozásából áll.

A képzés során a résztvevők nem csak a hatásmérés elméletével, és stratégiai részével ismerkednek meg, hanem mentorálás és testreszabott eszközök segítségével támogatást kapnak a saját mérési rendszerük kialakítására és gyakorlati bevezetésére.

Impact Academy program

Röviden az Igazgyöngy Alapítványról

Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a berettyóújfalui kistérségben működik 1999 óta.
Fő tevékenysége a tehetséggondozás és az esélyteremtés, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyerekekre.

Az alapítvány a generációs szegénységben élő gyerekek, családok életesélyeinek megváltoztatásáért és integrációjáért dolgozik, melyet komplex problémaelemzéssel és -kezeléssel valósít meg.

Miért jelentkeztetek az Impact Academy képzésére?

Szeretnénk a szervezet működését eredményesebbé és összehangoltabbá tenni, hogy a folyamat eredményeképpen átláthatóbbá tudjuk tenni a szervezet tevékenységeit saját magunk és a Igazgyöngy támogatóink előtt is.

Hogyan segített a kurzus?

Mindennapi működésünket már az is fókuszáltabbá tette, hogy látjuk kik a fő célcsoportok és milyen hatást, változást szeretnénk elérni náluk, nemcsak rövid, hanem közép és hosszú távon is.

Az Igazgyöngy Alapítvány & az Impact Academy képzés

A hét modulból álló Impact Academy programnak alapvetően három fő része volt az első évfolyam számára: a szervezetek elsőként elkészítették a hatásláncukat, majd a mérési tervüket, végül pedig egy infografikát
terveztek, aminek segítségével vizuálisan is bemutathatták szervezetük hatását.

Hatáslánc - Mérési terv - Infografika

Hatáslánc

A képzés első modulja után az Igazgyöngy Alapítvány is nekilátott, hogy a Theory of Change módszer alapján elkezdje összerakni saját hatásláncát: összegyűjtötték hosszú távú, középtávú (outcome) és rövidtávú (output) céljaikat, ezekhez tevékenységeket és erőforrásokat rendeltek. A végleges hatáslánc a két hónapos, mentori segítséggel megtámogatott folyamat végére készült el. Az alkotó folyamat során a csapat végig időhiánnyal küzdött, hiszen a mindennapos operáció, a szervezet élete nem állt meg. Erre azonban a program során nem született megoldás.

Kihívás

A probléma és a hosszú távú hatás meghatározása könnyen ment, de az outcome-ok definiálása sok munkát vett
igénybe.

Az egyik kihívás az volt, hogy eddig leginkább output-szinten (pl: ösztöndíjas gyerekek száma) ment a mérés és elég kevés figyelem volt az outcomeokon (pl: gyerekek fejlődése).

Válasz

Az outcome-ok meghatározásához a csapat megnevezte a fő célcsoportot (a generációs mélyszegénységben élő
gyerekek) és azt, hogy milyen változásokat szeretnének látni az Ő életükben, Velük kapcsolatban.

Eredmény, fő tanulságok

Végül hat köztes hatást (outcome-ot) soroltak fel:

  • munkavállalói kompetenciák fejlődése;
  • szociális kompetenciák fejlődése;
  • intézményrendszerrel való kapcsolat fejlődése;
  • gyerekek esélegyenlőségének javítása;
  • társadalom befogadóbbá, toleránsabbá és együttműködőbbé válik a mélyszegénységben élőkkel szemben;
  • az Igazgyöngy modell terjedése.

Mérési terv

A mérési tervről szóló elméleti képzéssel párhuzamosan a szervezetek egy közel négy hónapos fejlesztési folyamatba kezdtek, melynek eredményeképpen megszülettek a hatásmérési tervek.

Nehéz volt meghatározni, hogy pontosan miket is szeretnénk mérni, tehát melyek az ún. kulcsterületek, ahol változást szeretnénk látni.

A mérési terv kialakításának fő lépései:

  1. A fő célcsoport(ok) és ezek legfontosabb fejlődési területeinek (kulcsterületek) megnevezése;
  2. A kulcsterületeken belül a lehetséges legnegatívabb és a legpozitívabb hatások felsorolása;
  3. A kulcsterületek konkrét, mérhető indikátorokra (KPI-okra) bontása;
  4. A KPI-ok hozzákapcsolása a középtávú hatásokhoz (outcome);
  5. Személyre-szabott, adatgyűjtésre használható eszközök megalkotása;
  6. Mérés konkrétumainak rögzítése a mérési tervben, a terv véglegesítése.

Kihívások

Fő fejlődési területek megnevezése, a prioritások felállítása.

Kvalitatív változások mérhető indikátorokká alakítása.

Az alapítvány többi dolgozójával való folyamatos kommunikáció és párbeszéd.

A mérési terv kialakítása során fontos volt számunkra, hogy a szervezet többi munkatársa is lássa, hogy miért van szükség a mérési tervre, miért fontos annak elkészítése.

Válaszok

5 kulcsterületet határoztak meg: Munkavállalási kompetenciák; Szociális kompetenciák/Közösség fejlődése;
Gyerekek fejlesztése, oktatása; Intézményrendszer; Befogadó társadalom.

Olyan indikátorokat határoztak meg elsőként, amelyeket a már korábban gyűjtött adatokból lehet mérni és
hozzákapcsolhatóak az öt kulcsterülethez.

Eredmény, fő tanulságok

A mérési tervben szereplő indikátorok 90%-át sikerült a már meglévő adatokkal lefedni,már létező adatbázisból kivonni. Így csak 1-2 kisebb kérdőívet kellett készíteni a hiányzó adatok pótlására, melyek elkészítésébe a célcsoportot is bevonták.

Az adatgyűjtés nagyobbrészt havi, illetve néhány esetben féléves gyakorisággal történik.

A részletes indikátorok a mérési tervben találhatóak.

Infografika

Az Impact Academy utolsó két moduljának középpontjában a kommunikáció állt: a társadalmi hatást ugyanis nem elég mérni, de meg kell találni a módot arra is, hogy azt a szervezet kommunikálni tudja mások felé. Ezért a programban résztvevők kommunikációs szakértő segítségével elkészítették saját infografikájukat is, melynek alapját a hatáslánc, a mérési terv és a már meglévő mérési eredmények adták.

Igazgyöngy Alapítvány - Generációs mélyszegénység infografika

Kihívás

Az Igazgyöngy nagyon sokrétű szervezeti működését egyetlen infografikába tömöríteni.

Válasz

Az infografika a szervezet hatásláncát jeleníti meg jól átlátható és világos módon, így a gyermekrajzok színes
világa (ami az Igazgyöngy megjelenésein általában nagyon erős) nem jelenik meg.

Eredmények, fő tanulságok

Az infografikán megjelenik a mélyszegénység ciklikussága és az Igazgyöngy Alapítvány oldaláról érkező megoldásként a közösség, a család, a gyermekek és az intézményrendszer területén zajló tevékenységek és hatások is.

Az infografikát látva nagyon elégedettek vagyunk. Most hogy sikerült megragadni egy áttekinthető összefoglalót a szervezet működéséről, a következő alkalommal a látványban is sokkal inkább törekednénk a ránk jellemző színvilágra.

 Cselekvési terv

Az esettanulmány részletesebb változata itt elérhető [link].

A program zárómodulján az Igazgyöngy Alapítvány is elkészítette a következő időszakra vonatkozó cselekvési
tervét, benne:

  • A mérési terv véglegesítése technikai oldalról is – a képzés pro bono partnerének segítségével.
  • A mérés azonnali elindítása és beépítése a szervezet mindennapi életébe és döntéshozatalába.
  • A szervezet munkatársainak informálása és bevonása az adatok gyűjtésébe és használatába.
  • A mérési terv eredményeinek és hatékonyságának folyamatos nyomonkövetése a management csapattal.

A hatásmérési rendszer működtetése sokat segít abban, hogy reális képünk legyen önmagunkról, valamint befelé és kifelé is átláthatóak legyünk – úgyhogy mi nagyon várjuk az első mérési eredményeket.

Ha Neked is fontos a hatásod megfelelő mérése és szeretnéd megtanulni, hogyan beszélj róla, akkor írj Nekünk: